Az utazásban, világjárásban nem csak az a jó, hogy csodálatos tájakra, izgalmas városokba vagy falvakba jut el az utazó és értékes, érdekes műalkotásokat, műemlékeket, épületeket lát. Nem csak a helyi gasztronómiát, kultúrát érdemes megkóstolni és befogadni. Számomra különösen nagy élmény megfigyelni azokat, akik otthon vannak ott, ahol én (sajnos legtöbbször) csak átmeneti vendég lehetek. Nagy élmény látni, megfigyelni a helyiek létét, ahogy mindennapi életüket élik nem is sejtve (vagy időnként pontosan tudva) hogy valaki érdeklődéssel figyeli őket. Ha pedig kamera van a kezemben, akkor igyekszem megörökíteni ezeket az oly természetes pillanatokat, elhozni magammal örömet, bánatot, unalmat vagy szórakozást, időtöltést, szorgos tevékenységet, egyszóval a helyiek mindennapjait. Érdekes betekintések ezek ismeretlen emberek pillanataiba…
A múltkori, a természet hatalmáról szóló post-hoz hasonlóan ez a bejegyzés is sok év terméséből válogat. Nagyon sok képet ítéltem bemutatásra, ezáltal valószínűleg két részletben fogom megmutatni ezeket a képeket és elmesélni mindazt, ami a képekről és a helyiekről eszembe jut, vagy ami a képekhez tartozik… Ez tehát az első rész.
AZ ÜLDÖGÉLŐK
Soha, de soha nem volt elég időm vagy lehetőségem arra, amire pedig nagyon vágyom, és ez az üldögélés. Sem itthon, sem az utazásaim alatt nem, vagy csak kevésszer és kevés ideig tudtam gyakorolni ezt a „foglalkozást”, és ez nagyon nagy baj. A nyaralások, utazások során általában hajszoljuk az élményeket, a látnivalókat (hiszen nincs olyan nyaralás, ami elég hosszú lenne), pedig semmi sem adja át egy-egy hely hangulatát annyira, mint ha lelassítunk (ahogy a helyiek teszik), megállunk és úgy figyeljük a körülöttünk történteket. Kell egy kis idő, mire teljesen be tudjuk fogadni egy adott hely teljes valóját. Nagyon irigylem azokat, akiknek nap mint nap, hosszasan van lehetőségük üldögélni például egy kávéház, bisztró vagy bár teraszán és csak engedni hogy a dolgok történjenek körülöttük…
A görögök tudnak valamit. Nem hajtják agyon magukat, nem dolgozzák magukat csak azért, hogy még egy, vagy még nagyobb, még jobb bármilyük legyen. Elérik azt a szintet, amit kitűztek maguknak és ott lelassítanak. Nem lusták, csak tudják hogy az életet még ezen a Földön kell élni, ki tudja később mi következik. Délután van, 4 óra körül jár az idő, ezek az urak Archangelosban, Rodoszon már a taverna teraszán ülnek a frappéjuk mellett, beszélgetnek és „cigerettáznak”….Öreg korzikai parasztember üldögél egy padon egy hegytetőn álló, középkori kisváros főutcáján egy padon. valószínűleg évtizedek óta mindennap megteszi ezt. Sokat láthatott…Jó, ha az ember már fiatalon elsajátítja az üldögélés művészetét. Ez a kis csapat Milánóban idén januárban(!) is megtalálta a módját egy kis lusta, délutáni sütkérezésnek. A városban tett látogatásunkról – más szemszögből vizsgálva a várost – beszámoló található az anity.hu címen elérhető, szórakoztató és érdekes divat- és gasztroblog egy korábbi bejegyzésében is.Lisszabonban jártunk, a város fölé magasodó dombon, naplemente idején. A kora esti séta szerves része lehet valószínűleg minden nap ez a kis üldögélés ennek az idős úrnak és hűséges kedvencének a számára. Oly békés, oly idilli..Egyáltalán nem idilli viszont ez a felvétel. Athénban, az Akropolisz közelében, egy mellékutcában fotóztam ezt a jelenetet. Magányos, elhagyatott, reményvesztettnek tűnő öregasszony pihen a kerítés szélén.. Lehet, hogy nincs hova vagy nincs kihez hazamennie?Az előbbi kép párja lehetne ez, pedig Athéntól nagyon messze készült. A néni nagyon egyedül van. Portugália, 2010. október
AZ OLVASGATÓK
Hétköznap délelőtt – tehát amikor az emberek többsége már munkában van – egy kerthelyiségben vagy egy étterem, kávézó teraszán újságot olvasni vagy csak elmélkedni olyan kiváltság, aminek látványa – bevallom – mindig némi irigységgel tölt el… Valószínűleg rendben vannak a dolgok a helyiek számára, ha erre van idő…
L’Ile Rousse, mely a kikötőjéül szolgáló vöröses szigetecskéről kapta a nevét nagyon kedves kis városka Korzika észak-keleti partján. Csak érdekességként: a főtéren áll egy pavilon, amely trafikként üzemel és amelynek a neve „Au Petit Trianon”… A téren álló hatalmas platánok árnyékában egy kávéház asztalainál a friss hírek mellé jól esik a reggeli kávé – és egy jó pipa.Bonifacio (Korzika) varázslatos hely. Parányi kikötővároska, melynek kikötőjébe egy gyönyörű, szűk tengerszoros vezet, ezáltal évszázadokon keresztül tökéletes védettséget biztosítva a hajóknak és hajósoknak. A számtalan étterem, kávézó, bár közül az egyiknek a teraszán üldögélő úrról is sugárzik hogy nem siet.Ha van mit átgondolni, akkor még az újság sem kell. Csak a langymeleg levegő, a tenger illata, egy asztal és egy szék.Ebéd után. Lagos Portugália déli partvidékének szezonban az angol turisták által borzasztóan megszállt, ellepett, megerőszakolt városa. De még ez sem tántorítja el a helyieket attól, hogy nyugiban átnézzék a híreket a bár elé a járdára kitett asztalok mellett üldögélve.
BENT ÉS MÉGIS KINT
Vannak olyan helyiek, akiknek éppen aktuális tevékenysége elvben a falakon belülre kötné őket. Mégis – hiszen jó idő van – részben vagy egészben – a szabad levegőn csinálják azt, amit éppen csinálnak. Kint is vagyok, bent is vagyok..
Jobb a természetes fény, a levegő is mozog így egy kicsit a délutáni hőségben. Manikűr az ablakban otthonkában, csinosan.Ódon, vastag falak és kis ablakok igyekeznek megőrizni a szoba hűvösét. Olvasni az ablakban jó, így az ember nem marad le az utca történéseiről sem.Obidosról már ejtettem szót egy korábbi postban itt, a Phototrip-en. Akkor még nem tudtam beazonosítani a helyet, azóta szerencsére sikerült. Saját, parányi műhelyéből kiülve tart rövid szünetet a munkában ez a mesterember.Semmiről nem marad le az, aki a saját teraszáról tartja szemmel a falu főterének életét.
DOLGOZNI IS CSAK RÁÉRŐSEN
Elvégre nyár van, jó idő, minek az a nagy kapkodás? Mindenki időben ki lesz szolgálva, senki ne rohanjon. Tessék végre lelassítani!
Római rendőr tart szünetet és olvassa kedvenc focicsapatának eredményeit a Piazza Navona melletti kis utca kávézójában.Helyi mesterek kelméit, ajándéktárgyait kínáló utcai butik, frappé, cigi, telefon. Lindoszi eladólányok előszezoni társalgása egy meleg áprilisi délutánon.A sétálóutca egymás mellett sorakozó éttermeinek tulajai figyelik a délutáni jövés-menést valahol Korzikán. A sötét pólós úr frizurája különösen figyelemre méltó..Nem az uszodából jön, hanem a hőség miatt gyöngyöző homlokának karbantartására tart magánál mindig egy törülközőt a kisvárosi kocsmáros.Saját – szendvicseket, üdítőt, sört, jégkrémet és hasonlókat kínáló – kioszkja előtt üldögél két arrajáró vevő kiszolgálása között a kereskedő.Fodrászfiúk dumcsiznak (szándékos a fogalmazás, ha a képre nézel megérted) az üzletük előtt Londonban, a Camden Market szomszédságában, egyidejűleg a szolgáltatás élő reklámjaként is funkcionálva.
Eddig tart a mese, de csak ma! Ígéretemhez híven a folytatást hamarosan olvashatjátok itt, a Phototrip-en. Van érdekes, a helyieket bemutató, az ő életüket felvillantó fotó? Lent, a komment-mezőben elküldhetitek a kép url-jét és a hozzá tartozó történetet, emléket, szívesen fogadnánk azokat!
Péter
UPDATE! Már meg is született a “Helyiek – bepillantás a mindennapokba” sorozat követező része, itt olvashatjátok!
2 thoughts on “HELYIEK – BEPILLANTÁS A MINDENNAPOKBA I.”