Azelőző post-omban belefogtam egy, a különböző országokban lakó helyiek életét felvillantó sorozatba. Mutattam férfiakat, nőket, látszólag lustákat és információ-éheseket, dolgozókat és pihengetőket. A sorozat most folytatódik. Olyan pillanatokat, helyzeteket, embereket szeretnék megmutatni, amik valamilyen oknál fogva megmaradtak bennem, és amelyeket – szerencsére – lefotózni is sikerült. Ezekhez a képekhez is tartozik egy-egy történet, vagy épp a képek maguk mesélnek el egy-egy történetet.
Van azonban valami, ami a múltkori és a mostani post-ban is közös: valószínűleg belőlem fakad, hogy a képekről nyugalom árad, a szereplők, a helyiek jellemzően ráérnek, de egész biztosan nem rohannak, és persze jó idő van. Herr Freud, tudna erről mondani valamit?
MEDITERRÁN EBÉD
Ez a fejezet egyetlen képből áll, viszont abban minden benne van. A tökéletes ebéd érzetét, pontosabban hangulatát sugározza ez a kép számomra. Délután három óra múlt néhány perccel, a képen szereplő úr most fejezte be az ebédjét. Szemmel láthatólag jóllakott, elégedett, ráér. Az asztalon még ott a helyi alapanyagokból készült saláta tálja, a bor és az Orezza, ami Corsica saját – és nagyon finom – ásványvize. Jó volt látni, hogy a korzikaiak a saját borukat, vizüket, sörüket isszák, pedig a szigeten az összes világmárka jelen van. Még kólájuk is van saját, úgy hívják, hogy Corsica Cola. Na, az borzalmas. Viszont az árnyas asztal, a lengedező tengeri szellő maga a tökély.
Jólesett az ebéd, ez rögtön látszik.
A SEMMITTEVŐK
Isten bizony nem volt szándékos, de valahogy úgy alakult, hogy ennek a fejezetnek a szereplői (ők is helyiek) mind a varázslatos karib-tengeri sziget, Barbados lakói közül kerültek ki. De nem kárhoztatom őket érte, megtehetik, hát hadd tegyék! Azért gondoljunk bele, mi baja lehet egy olyan ország lakóinak, ahol az egyik helyi srác azt mesélte el teljes természetességgel, hogy mivel ő nem nagyon jár hivatalos helyekre ezért egyáltalán nincs, soha nem is volt hosszúnadrágja, hiszen a klíma ezt megengedi…
Két héten át, bármikor is jártunk arra ez a Big Mama mindig az útszéli kocsma előtt üldögélt Barbados fővárosának, Bridgetown-nak a külvárosában.Barbados déli partvidékén található Oistins, a sziget halászati központja, amely a minden péntek este az Oistins Friday Night Fish Frynevű evős-ivós halas őrület helyszínéül szolgál (erről is fogok még mesélni a PhotoTrip eljövendő bejegyzéseiben). A sziget apraja-nagyja, na és persze a turisták is idetódulnak és esznek-isznak-mulatnak ilyenkor egészen hajnalig. Nos, ez a kép szombat délben készült. Van, aki itt piheni ki az előzőeste fáradalmait.Na ez aztán tényleg mindennek a teteje. Nyilvános tengerparti park Barbadoson, és egy öreg rasta a pálmafa árnyékában húzza a lóbőrt. Irigylem.Nem teljesen semmittevés, de valószínűleg nem a fiúk rendes napi munkája a modellhajózás. Mullins Bay, Barbados
A TEVÉKENYEK
Meghökkentő, érdekes vagy nem szokványos helyzetek és szituációk helyiek szereplésével. Mindig van mit fotózni és megmutatni szerencsére!
Milánóban, a Corso Buenos Aires-en pillantottam meg ezt a „fashionista”-t. A világ divat-fővárosa hihetetlen alakokat termel ki nap, mint nap.Hihetetlen alakokat említettem? Akkor tessék! Milánóban még az otthontalanok is Fendi táskával járnak-kelnek..Petanque. Ez is megérdemelne egy külön post-ot itt, a PhotoTrip-en. . Franciaországban (mint ahogy a képen látható Korzikán is) nagy élmény megfigyelni a városok-falvak arra alkalmas helyein estefelé összegyűlő férfinépséget, akik petanque-ot játszanak. Az időtöltés nemcsak sport-, de legalább annyira társadalmi esemény is.Naná, hogy a délutáni üldögélős-beszélgetős foglalkozásból a legkisebbek sem maradhatnak ki! Korosztály-azonos fontos megbeszélést látunk..
MEGBESZÉLNI AZ ÉLET NAGY DOLGAIT
Férfiak és nők, egymás közt vagy vegyesen, gyerekek és felnőttek, idősebbek és fiatalok. Tartalmas délutáni vagy kora esti beszélgetések, vagy csak simán egymás társaságának csöndben történő élvezete. Egyvalami közös bennük. hogy mindez Isten szabad ege alatt történik.
ÖTYE, vagyis Öreg Tyúkok Egyesülete valahol egy kis városkában Korzikán.Számomra valahol itt kezdődött a „street photography” sok évvel ezelőtt, amikor áthajtottunk a sziget belsejében, egy hegy tetején megbúvó parányi falun Korzikán. Az „országút” annyira keskeny volt, hogy egymás mellett két autó nem fért el rajta, és ez a két kedves idősödő fickó a legnagyobb természetességgel fogadta a köszönésemet és azt, hogy fotót készítettem róluk. Ennek a bejegyzésnek az ihletét bizony ez a fotográfia adta.Szolgálaton kívüli (van ilyen egyáltalán?) pap és a falu egy lakója hányja-veti meg a világ nagy dolgait. Ez is Korzika.Egy másik falu, egy másik pap civilben és egy másik környékbeli. Viszont ez már Portugália, És ahogy egy korábbi post-ban is megtörtént, sajnos ez alkalommal sem tudom megmondani, hogy a fotó pontosan hol készült.Itt egy másik, számomra alapvető fontossággal és hihetetlen kisugárzással bíró fotó. Hogy a bácsi tanár-e, vagy valamelyik kölyök nagyapja nem tudom, de borzasztó kedves látvány voltak ahogy az öreg az ódon kövekből kirakott járdán üldögélve mesélt-magyarázott az ifjoncoknak valamit a szemben lévő házról. Szeretet, tisztelet, harmónia lengte körül a jelenetet. Korzika, valahol a hegyek között.Portugália, közelebbről Portimao. Háziasszonyok, akik útban hazafelé megpihennek kicsit a tengerparti sétányon, közben persze megosztva a legfrissebb pletykákat is.Ezt a képet is nagyon szeretem. Nazaré Portugáliában van. A gyönyörű, homokos tengerpart fölé, amelyen végig láthatóak a halak szárítására szolgáló keretek, magasodik egy hegy, annak a tetején pedig egy Miraduro, vagyis egy kilátó ahonnan csodás a kilátás a tengerre és persze a napnyugtára is. itt gyűlnek össze minden áldott este a település férfiai.Ez is Nazaré, viszont a tengerpart az imént említett kilátó alatt. Máshol nem sűrűn, itt viszont mindig lehet találkozni asszonyokkal, akik önként, hagyománytiszteletből (és még véletlenül sem turistalátványosságként) népviseletbe öltöznek az esti tengerparti traccspartihoz.Vajon miről lehet szó már sok évtizede minden naplementekor a két portugál öreg között?Aztán, ha lemegy a nap és mindenki mindent megbeszélt mindenkivel, nos akkor a helyiek hazamennek, ahogy azt ők is teszik egy párként már fiatal koruk óta..
Ezzel a különböző országokban élő helyiek világának egy-egy pillanatát, hangulatát megmutató bejegyzésem második részének végére értünk. A bejegyzés előkészítésekor még sok hasonló képbe botlottam, úgyhogy könnyen elképzelhető a folytatás! Ehhez persze az is kell, hogy ti, a PhotoTrip látogatói is érdeklődést mutassatok iránta. Ha tehát jöhet a folytatás jelezzétek komment formájában!
3 thoughts on “HELYIEK – BEPILLANTÁS A MINDENNAPOKBA II.”