Toscana hangulatát idézi ez a bejegyzés, mely a második része a szeptemberben és egyedül „elkövetett” utazásom (egy hamisítatlan solo travel) történetét és élményeit felvillantó beszámolónak. Ez alkalommal is sajátos szemszögből mutatom meg mindazt, amit láttam, tapasztaltam. Az első rész a Como-i tó környéki csavargásomról szólt, most pedig irány Toscana, azon belül San Gimignano, a Chianti Classico Borfesztivál Greve in Chiantiban és egy egydülálló látványosság, az Asciano-ban rendezett Palio dei Ciuchi!

Korábban már jártam Toscana-ban és olyan mély benyomást tett rám ez a varázslatos vidék, hogy tudtam, vissza fogok térni ide. Azt is tudtam már akkor, hogy kényelmesen, ráérősen kell „megélni” Toscana életét ahhoz, hogy igazán átadja mindazt, ami a tarsolyában van. Nos, ezúttal sikerült, nem rohantam, mindenre rászántam a lehető legtöbb időt és valóban, sokkal mélyebb, intenzívebb hatások értek ez alkalommal! Soha nem felejtem el például azt a majdnem 4 órát, amit egy, San Gimignano főutcájának szélén működő, mindössze két asztalból álló terasszal rendelkező parányi borkimérés egyik asztalnál töltöttem borozva, „piatto di salumi e pecorino”-t (toscana-i szalámikból és sajtokból álló válogatás) eszegetve és persze szemlélődve…

 

San Gimignano

San Gimignano-ról nagyjából mindent meg lehet tudni a netet böngészve, rengeteg képet lehet találni a híres tornyokról éppúgy, mint a durván kövezett utcákról. Toscana látogatóinak jelentős része a saját szemével is megnézte már. Éppen ezért én most arról a San Gimignano-ról mesélek és mutatok képeket, amit kevesen látnak élőben: az esti-éjszakai San Gimignano-ról. Velencéről szokták azt mondani, hogy ha a város igazi arcára vagy kíváncsi, akkor maradj ott éjszakára amikor a turista-hordák elvonulnak és érezhető ahogy az ódon falak végre fellélegeznek. Nos, San Gimignano-ra ez fokozottan igaz. A hegy tetején, magas falak közé zárt (amúgy szerencsére jobbára érintetlen) középkori városkában napközben hemzsegnek az emberek, akik jellemzően 2-3-4 órát töltenek itt legfeljebb (turistabuszokkal, csoportosan érkeznek vagy kocsival és a falakon kívüli méregdrága parkolókban hagyják saját vagy bérelt autóikat). Ennyi idejük van megnézni-megkóstolni-megvenni mindazt, amit itt érdemes. Reggel 9 körül kezdődik a roham és nagyjából este 7-ig tart.

Én a támadás kezdetét ott tartózkodásom alatt a szállásom (egy középkori kolostorból átalakított, régi bútorokkal berendezett szálloda, a Le Romite) közelében működő kávézó teraszán, kávét iszogatva és briosca-t (croissant) majszolva néztem végig.

Aztán általában kocsiba ültem és elautóztam a napi uticéljaim felé hogy csak késő délután, este érkezzek vissza. Este 9 körül az utolsó turistabusz is kikanyarodik a parkolóból, és onnantól csak a helyiek, valamint a városkában megszálló maroknyi turista lézeng az utcákon – és a varázslat ekkor kezdődik! Egyszercsak láthatóvá válik mindaz, amit napközben a tömeg eltakar, az üres utcákon szinte látni véljük a sietve hazaszaladó, hosszú ruhás cselédlányokat, szinte hallani egy-egy kósza lovag lovának patkódobogását, a város – miközben üres – életre kel és a középkor levegőjét sóhajtva megmutatja igazi arcát.

Érdekes látni, hogy a teraszok szinte teljesen üresek, a többszörös világbajnok (nem vicc!) és napközben folyamatosan 20-30 méteres sorokat generáló Gelateria Dondoli-ban a pultos lányok végre egymással csevegnek néhány szót, a kis dóm lépcsője madjnem teljesen üres… A Gustavo Mescita Vini salumeria-vinoteca tulaja, aki egész nap rohant most kijön, megkínál a saját kedvenc borából, leül melléd és hosszasan beszélgettek a világ folyásáról, közben magyar barátjaként bemutat az éppen bezárt szomszédos ajándékbolt hazainduló eladójának… Békés, nyugodt hangulatot áraszt minden a meleg toszkán éjszakában. Időtlen érzés ez, a naptár az elmúlt 500 év tulajdonképpen bármelyik napját mutathatná… Egyedi élmény, büszke vagyok rá hogy átélhettem.

Chianti Classico Borfesztivál, Greve in Chianti

A híres Chianti borvidékről már mindenki hallott. Az emblematikus borfajtát egész Toscana egész területén gyártják, ám a régió szíve Firenze és Siena között van. 1716-ban Cosimo de Medici II, Toscana nagyhercege hirdette ki hogy az azóta elhíresült fekete kakas (gallo nero)  emblémával ellátott chianti classico-t csak az ezen a területen termesztett borból szabad előállítani. Emlékezetes élmény felfedezni a tájat, Sokan – mivel kevés az idejük – az autópályákon rohannak rajta keresztül hogy eljussanak a nevezetesebb helyekre Chianti- belül, de van egy sokkal ráérősebb, autentikusabb, az itteni életet, embereket, hangulatot sokkal inkább felfedő útvonala is a felfedezésnek: a Via Chiantigiana. Ez útvonal (SR222) Firenzéből Siena-ba vezet a Chianti Classico borvidék szívén keresztül. Menet közben érinthető-meglátogatható a sok neves Chianti Classico borászat, az út két oldalán gyönyörűen művelt szőlőföldek, és mivel az út kanyargós a látogató óhatatlanul lelassít és beleolvad a látványba. Gyönyörű. És persze minden szeptemberben ünnepelnek a helyiek.

A Chianti Classico Borfesztivál (Chianti Classico Expo) minden szeptember második hétvégéjén kerül megrendezésre Greve in Chianti-ban. A környék minden bortermelője képviselteti magát a városka főterén standokkal, de van színes-szagos felvonulás is a polgármesterrel, rendőrfőnökkel és egyebekkel, játszik a zenekar az utcán (szigorúan helyiek ők is, a fesztiválon kívül valószínűleg valamilyen polgári foglalkozást űznek), lehet borokat kóstolni, jókat enni, esténként pedig a főtéren mindenféle zenés események zajlanak.

Az egésznek van valamilyen intim hangulata, érezni lehet hogy mindez helyi kezdeményezés, helyi emberekkel, művészekkel, szervezéssel és megvalósítással, semmi központi vagy állami befolyás nem tapasztalható. Pedig a világ talán leghíresebb borvidékéről beszélünk! És ez így jó. Az övék, ők csinálják, szívvel-lélekkel… Semmi nagyzolás, semmi túlzás, semmi megjátszás…

Palio dei Ciuchi, Asciano

Keresztül-kasul bejártam Toscana dimbes-dombjait, soha nem lenne vége ennek a post-nak ha mindent elmesélnék és megmutatnék, erre pedig nyilván nincs lehetőség. Így aztán kiemelek egy élményt a rengeteg közül. Egy olyan eseményfajtát, amely a régióba látogatók túlnyomó többségének valószínűleg kimarad. A palio-ról van szó, erről a történelmi jelmezbe öltöztetett versenyről, melyet Toscana-szerte rendeznek különböző városok és települések. A leghíresebb ezek közül a Palio di Siena, amely az évek során önálló iparággá nőtte ki magát. Én egy ennél sokkal szerényebb, de legalább ennyire színes palio-n jártam. Annyival szerényebb, hogy a versenyzők nem is lovakon, hanem szamarakon versenyeznek (vicces).. Asciano Sinea-tól kb 25 km-re délkeletre található, egy parányi középkori városka igazából az Isten háta mögött, 7400  lakossal és – ez fontos lesz – 7 kerülettel (il Corso, il Prato, la Tranquilla, la Corona, La Stazione, Piazza del Grano, la Pergola). Itt rendezik minden évben a Palio dei Ciuchi-t, amikor is a kisváros 7 kerülete küzd meg egymással a városi focipályán (nagyképűen stadio-nak hívják, erről lesz még szó) kialakított versenypályán, szamárverseny formájában. Leginkább a saját szórakozásukra rendezik meg minden évben az eseményt, ezt abból gondolom hogy az interneten vajmi kevés, ráadásul egymásnak ellentmondó, nem igazán aktuális és főleg olasz nyelvű információ alapján indultam útnak hogy megnézzem magamnak. Ilyen információra alapozva érkeztem Asciano-ba egy délelőtti esőt követően délután fél 3 körül, mert az internetes információ 3 órát jelölt meg a palio kezdeteként. Találtam egy parkolóhelyet, aztán elkezdtem keresni a Stadio-t. Olyan üresek voltak az utcák, hogy attól kezdtem tartani hogy elkéstem és már mindenki a stadionban van. Viszont a sportlétesítményt sehogy sem találtam! Úgy véltem hogy egy stadiont csak meglátok az egy-két emeletes házak között, de semmi.Sehol egy lélek, sehol a stadion. Körbejártam a középkori utcácskákat eredmény nélkül. Már azt hittem hogy rossz helyen, rosszkor járok. Egyetlen dolog tűnt fel, mégpedig hogy a házakra kitűzve mindeféle színes zászlókat látok. Mint kiderült a városka minden kerületének saját zászlaja van, és a palio idején ezeket szorgosan kitűzik az egyes kerületek lakói. Aztán találtam egy kocsmát, csak helyiekkel. Kértem egy pohár bort, meg persze igyekeztem információt szerezni a palio-ról is. Kiderült, hogy jó helyen járok, nem maradtam le semmiről!

Megtudtam, hogy az esemény egy jelmezes felvonulással kezdődik Asciano utcáin,ahol a hét kerület képviselői felvonulnak. Minden kerület felvonultatja az „uralkodóit”, őket követik e kerület jelképeit bemutató jelmezesek, a fegyveresek, a nép, Jönnek a zászlóvivők és a kerület dobosa (ők egyébként ugyancsak megküzdenek majd egymással a stadionban, bemutatva a dobszóra végrehajtott zászlódobáló-pörgető produkciójukat). Mindenki bemutatja a csacsiját, amellyel aztán a kerület kijelölt zsokéja versenyezni fog. Középkori jelmezek és eszközök mindenhol és mindenkin. Nagy valószínűséggel évszázadok óta változatlan formában történik mindez, zseniális. Megittam a boromat, kiléptem az utcára, és arra lettem figyelmes hogy az előbb még kihalt utcák egyszeriben tele lettek.

Az összes helyi kivonult a felvonulást megnézni, mindenki a saját kerületének zászlaját hordta sál formájában. Tényleg mindenki, csecsemőktől kezdve a botra támaszkodó aggastyánokig. A felvonulás a templom előtti térről indult, végigvonult a főutcán és végül megérkezett a Stadio-ba, ami nem más, mint egy alacsony drótkerítéssel körbevett focipálya.. Ezért nem találtam. A kerületek jelmezes képviselői itt gyűlnek össze. Következik az előbb említett zászlós-dobos bemutatókból álló verseny és annak eredményhirdetése. A győztes csapat egy évig viseli a megtisztelő címet (és tuti hogy a két zászlóvivő és a dobos egész évben kedvezményt kap a kerület kocsmájában). A fénypont persze a csacsiverseny! A kerületek színeit viselő zsokék egy viccesnek látszó verseny keretében mérik össze tudásukat hogy a végén kiderüljön melyik kerület nyeri el a vándorkupát. És persze este az egész városka heves ünneplésbe kezd…

Az a legszebb az egészben, hogy mindezt maguknak, a saját szórakoztatásukra csinálják. Az egymással beszélgető, évődő embereket látva úgy gondolom, hogy mindenki helyi. Turistát, pláne külföldit csak elvétve láttam, és azt hiszem jól van így. Ettől van az egésznek sajátos, bensőséges hangulata.

Eddig a beszámoló. Bármeddig tudnám folytatni, ez valószínűleg azért van, mert a ráérős utazgatás a szokásos élmények, benyomások, látnivalók sokszorosát adta. Ha tehetitek, próbáljátok ki ezt a módját az utazásnak, nagyon megéri!

Péter