Több körülmény kellett ahhoz hogy életemben először meglássam milyen egy sivatag. Egy tavaszi hosszú – és kissé megnyújtott – hétvége, az olcsó repülőjegy, egy születésnapi ajándékként kapott meglepetés utazás, és persze a célállomás márciusi nyári időjárása, ezek kellettek ahhoz hogy március közepén egy hetet Izraelben töltsünk. Az ország rendkívül tömény, hihetetlen mennyiségben ontja az utazóra a legkülönfélébb élményeket és hatásokat. Sem az egy hét, sem egy ilyen bejegyzés még feldolgozható hosszúsága nem elég a megismerésére, sem a befogadására. Az országban annyiféle kultúra, vallás és nemzet, valamint elképesztő mennyiségű fegyver és ellentét zsúfolódik össze, felfoghatatlan és átláthatatlan. Így aztán ez alkalommal csak egy kis szeletét szeretném megmutatni. Persze most sem utaztam kamera nélkül, a Sony a99 ez alkalommal is rengeteg élmény megörökítését tette lehetővé.

Izrael területének 60 %-a sivatag. Ez már önmagában is megdöbbentő. Olyan, mintha mondjuk Magyarország területét a Dunától keletre kietlen, köves, dimbes-dombos vagy éppen sík pusztaság borítaná… A sivatag átjárható, a rajta keresztül vezető országúton órákig lehet autózni úgy, hogy marsbéli tájon jár az utazó. Életnek semmi nyoma ameddig a szem ellát, vagy még azon is túl. Ezt a kietlenséget csak időnként szakítja meg egy-egy – a sivatag uralma alól zsenialitással és elképesztő kitartással elhódított és zölddé, élővé varázsolt gazdaság, – kibuc vagy néhány zöldellő, szabályos sorokból álló, gondozott pálmaliget, de azon kívül az égvilágon semmi. Csak kövek, sziklák és homok. Döbbenetes látvány. Unalmasnak látszik, mégsem az. A sok ezer vagy inkább millió évnyi folyamatok, az időszakos esőzések és a nap földönkívüli változatosságot kölcsönöztek a tájnak. Mi Eilatban laktunk, viszont keresztbe-kasul beutaztuk az országot, így bőven volt időnk megismerkedni az óriások játszóterével, ami a sivatag „beceneve”…

Az ország egyik legismertebb és legkülönlegesebb területe a Holt-tenger. Már az is különleges, hogy ez a Föld legmélyebben fekvő szárazföldi területe. A tó vízszintje 420, a tófenék pedig 795 méterrel van a tengerszint alatt. Ráadásul a sótartalma 25-30 % (a Földközi tengeré 3,5!), vagyis elképesztően sós. Ebből következően néhány baktériumfajtán kívül nem élnek benne élőlények, innen kapta a nevét is. Mivel a tavat tápláló egyetlen folyót, a Jordánt mindkét szomszédos ország, Jordánia és Izrael is folyamatosan „kirabolja” vízkivétellel, ezért a víz szintje évente nagyjából egy méterrel csökken. A folyamat állandó, így nagy valószínűséggel rövidesen egyszerűen kiszárad ez a páratlan természeti képződmény és az lesz belőle ami a környéke, vagyis sivatag. A vízszint csökkenésének nyomai szabad szemmel is jól láthatóak a víz partján is, de a környező hegyek is pontosan mutatják az egykori tómeder formáját. Micsoda kontraszt ez mondjuk az Itáliában található Como-i tóhoz képest, amely élettel teli, a környéke harsogóan zöld és település települést követ a partján (az ottani látogatásomról korábban írtam).

Nos, az élettelen vízfelületet hasonlóan élettelen szárazföld, a sivatag határolja dombok, hegyek, óriási sziklák formájában. A víz partján persze ott vannak a rengeteg ásványi anyagot tartalmazó víz és az iszap jótékony hatásaira vágyú utazók kiszolgálásra szakosodott szálloda-komplexumok, illetve néhány kibuc is létesült a parton (ezek szállodákat, spa-kat is üzemeltetnek), illetve egy hatalmas magnézium-gyár is üzemel a tó végében. És persze ott van a Masada, ez a nagy jelentőségű 2000 éves történelmi nevezetesség.

Nagyon vártuk hogy bemehessünk a vízbe, kíváncsiak voltunk rá, annyi érdekeset tudtunk-olvastunk róla. Viszont a partra lemenni, illetve a vízben fürdeni kizárólag a szállodák strandjain vagy a kijelölt és felügyelt partszakaszokon lehet. Mindenhol sorompók vagy gondosan elhelyezett sziklák zárják le a partra vezető utakat, illetve néhány száz méterenként tiltó táblák figyelmeztetnek erre. Nekünk persze sikerült péntek délután, a sabbath kezdetekor odaérnünk, amikor is az egyik spa-ban közölték velünk, hogy „the beach is closed, sorry”, vagyis hogy nem mehetünk ki a partra. Nem jöhettünk úgy el, hogy nem csobbanunk, úgyhogy minden tiltás ellenére, az egyik bekötőúton, megkerülve a záróköveket megközelítettük a kihalt partot, ahol meglepetésünkre egy középkorú angol házaspárt találtunk lubickolni, Ők is „diverzánsként” érkeztek. A víz és a távoli, kopár hegyek látványa, a mindent vastagon borító és a parton golyók formájában kicsapódó, kissé távolabb lemezek formájában kiváló só és persze a fürdés élménye egyedülálló, felejthetetlen élmény. Ezt tovább fokozta a kaland titkos mivolta, meg persze érdekessé tette a fejünk fölött egyszercsak megjelenő, majd többször visszatérő helikopter is. Egy ilyen szigorúan szabályzott, fegyveres katonákkal teli országban látványosan megszegtük a szabályokat, bár ehhez a helikopter megjelenésének valószínűleg semmi köze nem volt, csak bennem merült ez fel…

Meg kellett ismernünk – ha csak futólag is – a Negev sivatag arcát közvetlen közelről is, így elkirándultunk a Vörös Kanyonhoz. Ez egy ismert kiránduló, illetve túrázó hely a sivatag gyomrában Eilattól 15 kilométerre. A túraútvonalak kezdetén van egy parkoló (ami csak annyiban különbözik a környezetétől, hogy nagy kövekkel ki van jelölve), innen három túraútvonal indul. A legrövidebb, zöld túra kb. 2 km hosszú és csak a Vörös Kanyont járja be, a hosszabb, piros útvonal 7 km-es, közepes nehézségű túrát jelent (ami a Vörös Kanyonnal kezdődik). A harmadik, feketével jelölt túra több, mint 20 km hosszú és bitang nehéz, csak gyakorlott, felkészült túrázóknak ajánlják. 

Mi a közepes távot választottuk. Először átvágtunk a Vörös Kanyonon. Ez a nevét a sziklák színéről kapta, egy rendkívül szűk, helyenként csak 1-1,5 méter széles és 10-30 méter mély szurdok, ahol itt-ott csak a gondosan felszerelt fém hágcsókon mászva vagy a falba rögzített kapaszkodók segítségével lehet közlekedni. A túra további része is egy kiszáradt vízmosásban, folyómederben, vádiban halad (a szó nekem a Rejtő regényekből volt ismerős). Gyönyörű, különleges, hihetetlenül látványos kirándulás ez, a sziklák rengeteg színben pompáznak. Fotós szemmel nézve komoly kihívás. A ragyogó napfény mellett a szurdokban előforduló árnyékok, a szálló sivatagi por komoly feladattá, de nagy élménnyé teszi a fotózást.

Furcsa érzés ott gyalogolni, ahol télen egy folyó hömpölyög és érdekes látni a víz romboló-építő hatását a köveken, a kavicsokon, és persze megfigyelni évmilliók változásait a különböző kőzet-rétegeken. Mindezt 30 fokban, szikrázó napsütésben, néhol több emelet magasságú sziklarakásokat megmászva… És persze csak magunkra utalva. Nem találkoztunk senkivel, csak a túra elején jött szembe velünk egy csapat katona teljes menetfelszerelésben, felfegyverkezve. A csapat rádiósának háton cipelt adóvevőjéből helyi tánczene szólt a menetgyakorlat közben a sivatag közepén.. Mondom én hogy ez az ország tele van ellentmondásokkal…

Gyönyörű ország Izrael, minden lépésed történelmi, bibliai vagy más vallási emléket őrző területre vezet. De nagyon sok idő kellene a megismeréséhez.

Péter