Olaszország egyik legvarázslatosabb területe Toscana, ez vitathatatlan. 2016 nyarának egy részét sikerült ott töltenünk. A túra részleteiről már több bejegyzés született itt, a Photorip-en, ajánlom mindenki figyelmébe a sorozat első, második és harmadik részeit is! A képek – és más, általam készített fotók – pedig megnézhetőek az Instagram-on, a Flickr-en vagy akár az 500px-en is. Nos, az ezen a napsütötte vidéken – ahol egyébként idén találkoztunk viharral, felhőszakadással is – jöttünk-mentünk szorgosan. Ma Siena-ról elevenítek fel élményeket, valamint arról a lusta, napon hasalós napról is, amit Livorno-n keresztül utazva Toscana vakítóan fehér homokos tengerpartján, Vada-n töltöttünk.
Toscana klímája nagyon kellemes. Télen sincs túl hideg, de az időjárás legnagyobb erőssége nyilvánvalóan a nyár. Napsütés napsütés hátán, szikrázóan kék és, kóbor bárányfelhők, ez a megszokott, az elvárt idő. Nekünk az utazás során viszont – és ezt én kifejezett szerencsének tartom – volt alkalmunk találkozni azzal is amikor – bár csak röpke fél órákra – elborul az ég, haragos felhők zúdulnak át az égen és pillanatok alatt lezúduló felhőszakadások hűsítik a nyári forróságot. Érdekes, errefelé szokatlan, viszont olyan látványt és színeket produkál, ami az átlag turista élményei és a fotók közül biztos hiányzik. Minden múló tünemény, hiszen nagyon gyorsan lezajlik egy-egy ilyen csihi-puhi, és utána megint minden megy tovább, mint ha mi sem történt volna. varázslatos..
Siena
Siena-ról szerintem mindenkinek a Palio jut eszébe, ez a történelmi hagyományokat elevenen tartó lovasverseny, amikor a város 17 kerületének, a contrada-knak legjobb lovasai közül 10 méri össze tudását a város – amúgy ilyen jellegű sport-eseményekre alkalmatlan – főterén. Pedig a gyönyörű gótikus város ennél sokkal-sokkal több, gazdagabb, mármint ami a látnivalókat és egyéb élményeket illeti. Természetesen mi is ellátogattunk ide (újfent). A városfalakon kívül, a hegy oldalában található egy nagy parkoló, innen 5-6 emeletet lehet felmenni a központba mozgólépcsővel. Igen, mozgólépcsővel. Onnan pedig indulhat a barangolás a macskaköves utcákon látványosságtól látványosságig. Mi is ezt tettük, többek között kívül-belül megcsodáltuk a Santa Maria Assunta katedrálist, ez Siena fő temploma. A fotók magukért beszélnek, nem részletezem az épület-együttes varázsát, nézzétek meg őket. Séta közben aztán kijutottunk a Piazza del Campo-ra, Siena főterére egy szűk utcán keresztül, ez pedig alkalmat adott nem hagyományos fotók elkészítésére a Torre del Mangia-ról. És ekkor következett a meglepetés! Ha megnézitek a bejegyzéshez tartozó galéria képeit, akkor látható, hogy a katedrálist még szikrázó, zavartalan napsütésben láttuk. 20 perccel később a Piazza del Campo-n pedig egyik pillanatról a másikra leszakadt az ég. Olyan felhőszakadás lepett meg mindenkit, mindenki menekült amerre látott az árkádok vagy a teraszok napernyői alá. Egyedi látvány volt ez itt, szerintem az ide látogató turisták 95 százaléka soha nem láthatja azt, amit mi átéltünk. Arról nem is beszélve, hogy nyáron, kora délután üresen látni Siena főterét szerintem nem sok embernek adatik meg.. Úgy esett hogy a Torre del Mangia tetejére felvivő liftet is leállították, a belépő árát pedig visszaadták nekünk. Az élet gyakorlatilag megállt erre a fél órára, mindenki lapított ahol tudott. Csak a teret körülvevő éttermek, bárok pincérei (és egy-két helyen még a konyhából kiszaladó szakácsok is) küzdöttek a napernyőkkel és teraszponyvákkal, amikről ugyanis kiderült, hogy a napsütés ellen tökéletesek, de az esőt a széleiken és a toldásoknál, illesztéseknél bizony az alattuk üldögélők nyakába vezetik. De senki nem bosszankodott e miatt, ahogy mondani szokták ez „semmit nem vont le a hely élvezeti értékéből”. Ritka fotók készültek a zivatar alatt, nekem nagyon megérte! Aztán az eső ahogy jött el is ment, lehetett folytatni a nézelődést. Egy gyors ebédet is letoltunk egy nagyxon vicces, önkiszolgáló étterem/kifőzde/hentesüzlet kombóban, ahol gyakorlatilag azt ettünk, amit a tulaj adott, nem nagyon volt apelláta. Viszont minden nagyon finom volt, ezt be kell ismernem. Utána csámborogtunk ég egy kicsit, majd a parkolóba visszavezető – de elvétett és ezáltal háromszor annyi ideig tartó – úton megint a nyakunkba kaptunk egy kis esőt. És még ez sem szegte a kedvét senkinek. Mert Toscana ilyen. Nem rontja el a kedved semmi.
Fehér homok és kék tenger – Vada
Van egy nagyjából hosszú tengerpart ami a Ligur tengert szegélyezi Rosignano és Vada közelében, amit úgy hívnak hogy le spiagge bianche, vagyis fehér partok. Arról híres, hogy egész Toscana legfehérebb, majdnem karibi látványú strandjai találhatóak itt. Érdekes módon a turisták nem igazán fedezték még fel, túlnyomórészt olaszok töltik ott szabadságukat, délutánjaikat vagy hétvégéjüket. Nincs itt semmi extra, csak tenger, hófehér homok, napozóágyak és napernyők, egy-két étterem és bár és kész. Semmi csicsa, semmi széles promenád, sem szállodák, szóval semmi, ami nem a napimádáshoz és a fürdéshez tartozik. A társaságunk napimádókból állt, így természetesen Vada-n parton is eltöltöttünk egy napot. Odafele megálltunk Livorno-ban. A város – legyünk őszínték – kikötőváros lévén funkcionális ugyan, de amúgy szerintem markánsan jellegtelen. A központi, nagy piac viszont fantasztikus, ahogy azt Toscana-szerte már megszokhattuk. Én például még sehol nem láttam 11-féle csicseriborsót egy standon, nem is tudtam hogy létezik ennyiféle.. Rövidre fogtuk a városlátogatást, aztán indultunk is tovább. 20 km autózás következett, és már meg is érkeztünk a szikrázóan fehér homokos tengerpartra. A nap további részében magunkba szívtuk a napot, áztattuk magunkat a langy tengerben, jót ettünk a parti étteremben, aztán este csináltunk pár ezer fotót a naplementéről (nagyon jó fotók is előfordulnak közöttük), mert az itt is csodálatos. Perfect day…
Livorno - rengeteg féle borsó, lencse, csicseriborsó a livorno-i piacon
A Toscana-kaland ezzel még mindig nem ért véget, jön a folytatás hamarosan!
Péter