Az Attersee-ről rengeteget hallottam a vitorlás klubban, ahol fiatal korom összes nyarát (meg tavaszi és őszi hétvégéjét) töltöttem. Idősebb sporttársaim ódákat zengtek erről a tóról  Felső-Ausztria vidékén, ahol kifejezetten élénk a vitorlás-élet. Rengeteg hazai és nemzetközi regatta résztvevői hasítják itt a habokat, de nemcsak a profiké a tó, hiszen gyakorlatilag minden tóparti ház kertjében áll egy-egy utánfutó, rajta a tulaj kedvtelésből tartott hajójával.

Harminc évbe telt, hogy végre lejussak a tóhoz, ami nagyon piszkálta a fantáziámat azóta is.. Viszont, ha már ott voltunk a környéken átruccantunk  a másik bakancslistás uticélomra is, megnéztük Hallstatt-ot is. Persze velünk jött Döme, a gyakorlott világutazó golden retrieverem is, és persze ismét sikerült az egész hétvégét fényképezőgéppel a kezemben tölteni.

 

Naplemente az Attersee-n by Phototrip

Naplemente az Attersee-n by Phototrip

Attersee

Az Atterseee a Felső-Ausztria -i Salzkammergut legnagyobb tava. Jellegzetessége a rózsaszél, a vitorlázók e miatt kedvelik annyira. Kristálytiszta vizű tó ez, 20 méter mélységig lehet lelátni a vízbe. Ami nem a vitorlázásról szól a tó körül, az a turizmusról. rengeteg szálloda, panzió és camping működik a környéken. Mi Döme úr miatt a kutyabarát Standhotel-t választottuk Weyregg-ben, és nem bántuk meg. Kedvesek, vendégszeretőek az itteniek, még azt is derűvel kezelték hogy Döme első útja a konyhába vezetett, ahol azonnal felfalta a házigazdák macskájának vacsoráját.. Kipakolás után azonnal elindultunk csavarogni a környéken (késő délután volt már ekkor), természetesen lementünk a szálloda nevét is adó, 15 méterre lévő partra is. Mellettünk néhány méterrel jókedvű osztrák társaság sörözgetett, mi pedig megnéztük a gyönyörű naplementét, megismerkedünk az itt lakó hattyúkkal is. Nyilván készült jó néhány (szerintem jól sikerült) fotó is, ezekből néhányat meg is nézhettek! Hamar besötétedett (2016 szeptemberének legvégén jártunk ott), úgyhogy besétáltunk a városkába, beültünk egy zseniális, helyiekkel tele lévő fogadóba, a Gasthof Sonne-ba vacsorázni hogy helyi finomságokkal lakjunk jól. Mivel egy nagyon hirtelen elhatározásból indultunk útnak szombat reggel ezért még nem voltak konkrét terveink másnapra. Így visszasétáltunk a szállodába és a jó minőségű WIFI segítségét igénybe véve megterveztük a másnapi kirándulásunkat.

Hallstatt a Rudolf-torony előtt kilátóból nézve

Hallstatt a Rudolf-torony előtt Skywalk-ról nézve

Hallstatt

Másnap reggeli után kocsiba ültünk és a reggeli napsütésben elindultunk Hallstatt-ba. Az út az Attersee partján vezetett végig, ami a reggeli, még alacsonyan álló nap ferde sugarainak köszönhetően egészen különleges fényekben fürdött. Ritka jó fotók készültek a tóról, melynek egyik fele még majdnem hajnali sötétségbe burkolózott, míg a tó túloldala és az ottani hegyek már verőfényben csillogtak.

Nem tudom, hogy az ablakmosónk fogyott-e ki, vagy a Döme vize fogyott el, mindenesetre nem sokkal azután, hogy beautóztunk a hegyek közé találtunk egy csodás kis folyócskát és megálltunk megnézni és megízlelni azt. Ősz lévén a mederben nagyon kevés víz volt, viszont az a kevés is jéghidegen folyt és valami elképesztően tiszta volt. Ilyet itthon sehol sem látni.

A Weyregg-ből Hallstatt-ba vezető út gyönyörű tájakon, hegyeken-völgyeken vezet keresztül, alpesi legelők, tehéncsordák, szépséges házak és falvak mellett haladtunk el. Engem ez ekkora hegyek láttán mindig elfog az érzés, hogy milyen picikék vagyunk mi, emberek.. A Hallstatter See újabb gyöngyszem, nem vitás. Muszáj volt megállnunk a tó megpillantása után nem sokkal és le kellett sétálnunk a tó partjára, muszáj volt megnézni a tájat, a hegyeket. Elképesztő rend, tisztaság mindenütt, kiépített, karbantartott parkolók, piknik-helyek, sétányok, parkok a tó körül mindenütt. Itt is. A Hallstatt-ba bevezető alagúton (ez az egyetlen megközelítési lehetőség) át beértünk a mesevárosba, letettük az autót és csámborogni kezdtünk. Gyönyörűen megőrzött, barátságos barokk városka Hallstatt, ahol (szemben a sok ezer éves gyakorlattal ami a város életét a sónak szentelte) minden a turizmusról szól. Sajnos minden agyig van (főleg kínai) turistákkal. Viszont ha sikerül elvonatkoztatni tőlük akkor nagyon el lehet merülni a szépségben, a házacskákban, amik a hegy lába és a tó közé ékelődve egy keskeny csíkra épültek. Mondtam már hogy az alagút megépítése előtt a városka csak hegyi ösvényeken, illetve a vízen keresztül volt megközelíthető? A Salzbergbahn-nak felmentünk a hegy tetejére, ahol a világ legrégebbi sóbányája látogatható, körülnéztünk az azt körülvevő utakon-házakban, kinéztünk a tó fölé, a semmibe benyúló Skywalk kilátóteraszon (tériszonyosok, óvatosan!), beültünk a főtéren a Café Derbi-be ebédelni (a saját sörüket, a Das Bier-t érdemes megkóstolni, valamint bezsebelni az ajándék kávésbögrét), beszereztük a kötelező hűtőmágneseket, szóval nagyjából “kivettük” Hallstatt-ból mindazt, amit kínálni tud. Jó nap volt. Késő délután volt mire mindezzel végeztünk, ideje volt hazaindulni. Viszlát Felső-Ausztria, jövünk még!

Péter