Már nagyon régóta nézegettük azokat a rendkívül látványos hegyi autóutakat, amelyek Európa hegyeinek hágóin vezetnek keresztül és hihetetlenül látványos túrákra csábítanak. Sok lehetőséges helyszínt megvizsgáltunk, és a különböző szempontok figyelembevételével a Stelvio-hágót tűztük ki célként. Július lévén arra gondoltunk hogy a nagy magasságban sem lesz hűvös (sem a Piku, sem én nem szeretjük a hideget.

Annak rendje és módja szerint beraktunk egy-két pólót, rövidnadrágokat és nekiindultunk, 30 fokot mutatott ekkor a hőmérő. Néhány óra autózás után késő délután érkeztünk meg az 1500 méteres magasságban fekvő olaszországi Solda-ba, itt volt a szállásunk az Alpin Garni die kleine Post (másnak is furcsa a német név egy olasz szálloda esetében?).

Amikor kiszálltunk a kocsiból akkor tudatosult bennünk, hogy valószínűleg hibáztunk azzal, hogy csak rövidgatyát vittünk, ugyanis 10 fok volt (erős sokk a 30 fok után).

Mindettől függetlenül a hágó és az oda vezető út, valamint a környék gyönyörű! Csak halkan jegyzem meg hogy másnap, amikor felautóztunk a hágóra (2760 m a tengerszint felett), akkor az autó hőmérője 3, azaz három fokot mutatott…

%d bloggers like this: