TAVAK ÉS MÁS KINCSEK AUSZTRIA HEGYEI KÖZÖTT – ATTERSEE ÉS HALLSTATT

Az Attersee-ről rengeteget hallottam a vitorlás klubban, ahol fiatal korom összes nyarát (meg tavaszi és őszi hétvégéjét) töltöttem. Idősebb sporttársaim ódákat zengtek erről a tóról  Felső-Ausztria vidékén, ahol kifejezetten élénk a vitorlás-élet. Rengeteg hazai és nemzetközi regatta résztvevői hasítják itt a habokat, de nemcsak a profiké a tó, hiszen gyakorlatilag minden tóparti ház kertjében áll egy-egy utánfutó, rajta a tulaj kedvtelésből tartott hajójával.

Harminc évbe telt, hogy végre lejussak a tóhoz, ami nagyon piszkálta a fantáziámat azóta is.. Viszont, ha már ott voltunk a környéken átruccantunk  a másik bakancslistás uticélomra is, megnéztük Hallstatt-ot is. Persze velünk jött Döme, a gyakorlott világutazó golden retrieverem is, és persze ismét sikerült az egész hétvégét fényképezőgéppel a kezemben tölteni.

 

Naplemente az Attersee-n by Phototrip

Naplemente az Attersee-n by Phototrip

Attersee

Az Atterseee a Felső-Ausztria -i Salzkammergut legnagyobb tava. Jellegzetessége a rózsaszél, a vitorlázók e miatt kedvelik annyira. Kristálytiszta vizű tó ez, 20 méter mélységig lehet lelátni a vízbe. Ami nem a vitorlázásról szól a tó körül, az a turizmusról. rengeteg szálloda, panzió és camping működik a környéken. Mi Döme úr miatt a kutyabarát Standhotel-t választottuk Weyregg-ben, és nem bántuk meg. Kedvesek, vendégszeretőek az itteniek, még azt is derűvel kezelték hogy Döme első útja a konyhába vezetett, ahol azonnal felfalta a házigazdák macskájának vacsoráját.. Kipakolás után azonnal elindultunk csavarogni a környéken (késő délután volt már ekkor), természetesen lementünk a szálloda nevét is adó, 15 méterre lévő partra is. Mellettünk néhány méterrel jókedvű osztrák társaság sörözgetett, mi pedig megnéztük a gyönyörű naplementét, megismerkedünk az itt lakó hattyúkkal is. Nyilván készült jó néhány (szerintem jól sikerült) fotó is, ezekből néhányat meg is nézhettek! Hamar besötétedett (2016 szeptemberének legvégén jártunk ott), úgyhogy besétáltunk a városkába, beültünk egy zseniális, helyiekkel tele lévő fogadóba, a Gasthof Sonne-ba vacsorázni hogy helyi finomságokkal lakjunk jól. Mivel egy nagyon hirtelen elhatározásból indultunk útnak szombat reggel ezért még nem voltak konkrét terveink másnapra. Így visszasétáltunk a szállodába és a jó minőségű WIFI segítségét igénybe véve megterveztük a másnapi kirándulásunkat.

Hallstatt a Rudolf-torony előtt kilátóból nézve

Hallstatt a Rudolf-torony előtt Skywalk-ról nézve

Hallstatt

Másnap reggeli után kocsiba ültünk és a reggeli napsütésben elindultunk Hallstatt-ba. Az út az Attersee partján vezetett végig, ami a reggeli, még alacsonyan álló nap ferde sugarainak köszönhetően egészen különleges fényekben fürdött. Ritka jó fotók készültek a tóról, melynek egyik fele még majdnem hajnali sötétségbe burkolózott, míg a tó túloldala és az ottani hegyek már verőfényben csillogtak.

Nem tudom, hogy az ablakmosónk fogyott-e ki, vagy a Döme vize fogyott el, mindenesetre nem sokkal azután, hogy beautóztunk a hegyek közé találtunk egy csodás kis folyócskát és megálltunk megnézni és megízlelni azt. Ősz lévén a mederben nagyon kevés víz volt, viszont az a kevés is jéghidegen folyt és valami elképesztően tiszta volt. Ilyet itthon sehol sem látni.

A Weyregg-ből Hallstatt-ba vezető út gyönyörű tájakon, hegyeken-völgyeken vezet keresztül, alpesi legelők, tehéncsordák, szépséges házak és falvak mellett haladtunk el. Engem ez ekkora hegyek láttán mindig elfog az érzés, hogy milyen picikék vagyunk mi, emberek.. A Hallstatter See újabb gyöngyszem, nem vitás. Muszáj volt megállnunk a tó megpillantása után nem sokkal és le kellett sétálnunk a tó partjára, muszáj volt megnézni a tájat, a hegyeket. Elképesztő rend, tisztaság mindenütt, kiépített, karbantartott parkolók, piknik-helyek, sétányok, parkok a tó körül mindenütt. Itt is. A Hallstatt-ba bevezető alagúton (ez az egyetlen megközelítési lehetőség) át beértünk a mesevárosba, letettük az autót és csámborogni kezdtünk. Gyönyörűen megőrzött, barátságos barokk városka Hallstatt, ahol (szemben a sok ezer éves gyakorlattal ami a város életét a sónak szentelte) minden a turizmusról szól. Sajnos minden agyig van (főleg kínai) turistákkal. Viszont ha sikerül elvonatkoztatni tőlük akkor nagyon el lehet merülni a szépségben, a házacskákban, amik a hegy lába és a tó közé ékelődve egy keskeny csíkra épültek. Mondtam már hogy az alagút megépítése előtt a városka csak hegyi ösvényeken, illetve a vízen keresztül volt megközelíthető? A Salzbergbahn-nak felmentünk a hegy tetejére, ahol a világ legrégebbi sóbányája látogatható, körülnéztünk az azt körülvevő utakon-házakban, kinéztünk a tó fölé, a semmibe benyúló Skywalk kilátóteraszon (tériszonyosok, óvatosan!), beültünk a főtéren a Café Derbi-be ebédelni (a saját sörüket, a Das Bier-t érdemes megkóstolni, valamint bezsebelni az ajándék kávésbögrét), beszereztük a kötelező hűtőmágneseket, szóval nagyjából “kivettük” Hallstatt-ból mindazt, amit kínálni tud. Jó nap volt. Késő délután volt mire mindezzel végeztünk, ideje volt hazaindulni. Viszlát Felső-Ausztria, jövünk még!

Péter

 

 

 

BLED – ÉS AMI AZ ÉKSZERDOBOZON KÍVÜL VAN

Bled, ez a nagyon egyedi, nagyon látványos úticél Szlovéniában valószínűleg mindenkinek ismerős, és vagy rajta van a bakancslistáján, vagy már volt ott. Bled tényleg egy ékszerdoboz. A környező hegykoszorú a doboz maga, a zöld, hullámzó hegyek és völgyek adják a doboz zöld selyem bélését. Az ezüstös vizű tó az ékszer maga, rajta a parányi sziget pedig az ékszer dísze. Nekünk is – ahogy mondani szokták – “megvolt” Bled 2016  októberének legvégén. Viszont igyekeztünk a “dobozon” kívül is szétnézni, mert a tó környéke is varázslatos, nem beszélve arról, hogy bizonyos speciális fotózások helyszínéül is szolgálhat, erről is szó lesz hamarosan.

 

Budapesttől kicsivel több, mint 500 km-es távolságával (ami tempótól és megállások számától függően 5-6 óra alatt elérhető) aránylag könnyű célpont Bled. A tó, ami valóban képeslapra illő képet mutat bárhonnan is nézzük. Korosztályfüggetlen, kompakt, könnyen körülsétálható, nincsenek távolságok. Mindenhol lehet kapni a kremšnita-t, a híres bled-i krémest (amiről azt vallják, hogy a világon egyedülálló édesség, pedig szerintem nem..). A tó körül sok helyen lehet beszállni egy-egy pletna-ba (szakképzett evezős által irányított csónak), amúgy horror drágán. Olyan drága, hogy szállásadónk az Alparti Mini Hotel-ben (kutyabarát, normális árakkal dolgozó, vendégszerető, egy család tagjai által üzemeltetett szállodácska, nagyon ajánlom) óva intett tőle, azt mondta inkább béreljünk “bocit”, 2, 4 vagy 6 személyes evezős csónakot. Ő egyébként kérés nélkül, magától ajánlotta azokat az éttermeket, pizzériákat és cukrászdákat, ahol a vendég nincs kirabolva… Olyanokat, mint amilyen például a Gostilna Murka. Nagyon jól főznek, mindenféle helyi vagy környékbeli finomság szerepel az étlapon, és valóban megfizethető! Mi sem bizonyítja mindezt jobban, minthogy mindig tele van helyiekkel.. 

 

Természetesen mi is többször körbecsavarogtuk Dömével együtt nappal és este is, csónakáztunk (Döme nélkül), sőt sikerült beleesnünk egy jelmezes, látványos Halloween buliba is fent a várban (amire goldie-nkat is sikerült Jack Sparrow-vá sminkelni, a helyiek nagy derültségére). Voltunk a pici szigeten, ettünk krémest, szóval “kipipáltuk” a kötelezőket. Az odalátogatók túlnyomó többsége ezekkel nagyjából be is éri, pedig a környékben sokkal, de sokkal több van! Néhányan még elkirándulnak a Vintgar szurdokba, ami annyira tele van az egymás sarkára taposó turistákkal még novemberben is, hogy az már az élvezhetetlenség határát súrolja. Még kevesebben az Iglica vízesést is megnézik. De itt is igaz, hogy a legjobb egyszerűen elveszni a környező hegyek-dombok-fennsíkok világában, betévedni a mese-falvakba, begyalogolni az erdőkbe-ligetekbe. Van erre egy remek angol kifejezés: off the beaten path. Tapasztalatból mondom ezt, egész elképesztő helyekre sikerült eljutnunk úgy, hogy elindultunk az orrunk után. Sőt, még néhány jól sikerült sorozatot is sikerült fotóznunk az anity.hu számára, amiből egyet megnézhettek itt (nem mellesleg egy 3000(!) dolláros Je Sui Belle ruha épségét kockáztatva). 

Egy szó, min száz: szakítsatok a megszokással, tegyétek félre az útikönyveket és hagyjátok, hogy az ösztöneitek vezessenek benneteket a környéken a leírt “szaktanácsok” helyett, nem fogtok csalódni! Kedvcsinálónak, vagy a fenitek igazolásaként pedig itt van néhány kép. Jó szórakozást és kellemes csatangolást!

Péter

KRK ÉS BASKA – AMIKOR MAJDNEM ELMOSSA AZ ESŐ

Krk szigetről mindenki hallott már, a Horvátországba (rendszeresen) utazók jelentős része már járt is ott valószínűleg. Évi 2500 napsütéses órájával méltán érdemelte ki az “ott mindig jó idő van” jelzőt, pedig előfordul hogy az időjárás a csúnyábbik arcát mutatja ennek az egyébként gyönyörű mediterrán szigetnek. Mi 2016 szeptemberének egyik hétvégéjét töltöttük ott (ez alkalommal másodszor látogatva oda), és vittük magunkkal a már gyakorlott világjárónak számító golden retrieverünket, Dömét is (vízmániás kutya lévén a tengerpart neki mindig bejön).

 

Baska, Croatia - vihar előtt vagy vihar után?

Baska, Croatia – vihar előtt vagy vihar után?

Amikor kocsiba ültünk és elindultunk Baska felé még nem gondoltuk hogy hogy utunk Armageddon-on át vezet, erre az időjárási előrejelzésből sem lehetett következtetni. Mindenesetre Zágrábot elhagyva már kisebb-nagyobb záporokon autóztunk keresztül. Aztán az autópályát elhagyva az 501-es út környékén már azt lehetett látni, hogy korábban komoly felhőszakadás lehetett. A hídon át begurultunk a szigetre, elindultunk Baska irányába, ekkor már késő este volt. A hegyeken és a kis falvakon átmenve minden sík helyen hatalmas tócsákat, minden hegyről levezető úton és lejtős területen pedig az eső által lemosott homok-, föld- és kavicsdombokat láttunk. Ezek itt-ott majdnem az utat is elzárták – és persze ismét eleredt az eső. Fák, gallyak, levelek az úttesten mindenhol. Félelmetes látvány volt. Végül megérkeztünk Baska-ra, az Apartments Villa Marija-hoz (elég nehezen találtuk meg). Dömét a minket fogadó néni agyondögönyözte (állatbarát szállás!), aztán lefeküdtünk, mert ekkor már 11 óra is elmúlt.

 

Reggel verőfényes napsütésre, 25 fokra és gyönyörű kilátásra ébredtünk, ez utóbbi este a sötétben nem látszott. Gyors kávé, aztán lesétáltunk a partra, a kikötőbe és ekkor szembesültünk az előző napi vihar pusztításával. A strand homokját éppen egy tolólapos traktor próbálta rendbe tenni, a parti sétány egy része víz alatt, a campingben lábszárig érő vízben folyt a kármentés, a kikötőben darus kocsival emelgették ki egymás után az elsüllyedt halászcsónakokat.. De semmi nem szegte az emberek kedvét, a kávézók, éttermek működtek, a turisták sétáltak, sőt a vízben is láttunk fürdőzőket. Hiszen sütött a nap (bár a távolban, a hegyek fölött fekete felhők tornyosultak), meleg volt.. Sétával, evéssel-ivással, Döme úr fürdetésével gyorsan eltel a nap. Aztán éjjel újra borzalmas, 7-8 órán keresztül tartó, erős széllel és elképesztő felhőszakadással kísérve megint lecsapott Krk-re a vihar. Az apartmanunk gondosan becsukott-bezárt ajtó- és ablaknyílásain folyt be a víz, de még a falon is csorgott! Szegény Döme, aki a korának előrehaladtával egyre jobban fél az égzengéstől valahogy mindig az ölünkben kötött ki. Végül az apartman legkisebb, a külső zajoktól leginkább védett, de még mindig hangos helyiségében üldögéltünk vele órákon keresztül, és simogatással, vakargatással, sőt énekléssel próbáltuk megnyugtatni a félelemtől remegő kutyát. Hajnalban csendesedett el minden…

 

Vasárnap reggel aztán időnként borongós, időnként napsütéses idő várt ránk. Pakolás, kávé és süti a Kavarna Atlantic tengerre néző teraszán, némi SUP-olás az újra eleredő esőben, kirándulás az újra előbújó nap sugaraiban a Kastel Baska romjaihoz és a mellette, parádés helyen lévő temetőbe, megint zuhé, be a kocsiba, át Stara Baskára, útközben ebéd valamelyik faluban út közben, végül pedig hazafelé vettük az irányt.

 

Jó volt, érdekes, és az időjárás ellenére egyáltalán nem lehangoló. fotós szemmel pedig kifejezetten érdekes. Szokatlan fényviszonyok, hihetetlen színek, az unalomig ismerttől nagyon különböző arcukat mutató partok és tájak, drámai kontrasztok… Szerettük. Nézzétek meg a galériát is!

Péter

TOSCANA RELOADED V. – PISA, VICOPISANO

Toscana, 2016 nyár vége. Majdnem két hét, 20 város, falucska vagy település, több ezer fotó melyből a nagyon szigorú selejtezés után is körülbelül ezer “keeper” maradt és persze megszámlálhatatlan élmény, mosoly, látnivaló, napsugár, hullám, finom falat. Röviden ez lehetne annak a csillagtúrának a mérlege, amit vidám kis csapatunk teljesített. Négy korábbi bejegyzésem is már erről szólt itt a Phototrip-en, azokban is érdemes elmélyedni és a képeket is érdemes végigböngészni. Ugyanakkor azt is be kell látnom hogy egy-egy ilyen bejegyzés terjedelme nem teszi lehetővé az élmények teljes átadását. Ettől függetlenül remélem, hogy aki már járt Toscana földjén az ráismer ezekből az írásokból is. Aki pedig még nem, nos, nagyon remélem hogy ők kedvet kapnak a látogatásra!

Van még két sorozat fotó és két hely, amiről – pontosabban a mi oda irányuló látogatásunkról – mindenképpen szeretnék még mesélni. Ezek közül az egyikben valószínűleg mindenki járt már, aki Toscana vendége volt rövidebb vagy hosszabb időre. A másik… Fogadásom van, hogy még a megrögzött, rendszeres Toscana utazók közül is csak elenyésző számú olyan van, aki a bemutatandó városkában járt. Jöjjön tehát Pisa és utána Vicopisano (tegye fel a kezét aki már járt az utóbbiban!). Jó böngészést!

 

Pisa

A városról, ami az azonos nevű megye székhelye szerintem már mindent megírtak és megmutattak már azok, akik ott élnek vagy oda bármikor ellátogattak. Kötelező eleme ez minden, a környékre irányuló utazásnak. A Torre Pendente-ről, a híres ferde toronyról, pontosabban az ugyancsak kötelező módon magukból viccet csináló turistákról én is írtam már korábban. Kihagyhatatlan úticél ez, természetesen mi is szorgalmasan elzarándokoltunk oda. Úgy gondolom az a legjobb, ha nem is szaporítom feleslegesen a szót, inkább a képek végig-böngészésére bíztatok mindenkit, a galéria képei “többet mondanak ezer szónál”…

 

 

Festa Medievale Vicopisano

Nagyon szeretem középkori fesztiválokat Olaszországan, Toscana-ban már nagyon sok ilyet láttam a mostani és korábbi útjaim során is, de nem tudom megunni ezeket. Így aztán nem meglepő, hogy ennek az utazásnak az utolsó, hazaindulás előtti napjára is jutott egy. Sok tekintetben különleges, kilóg az ilyen jellegű rendezvények sorából a Festa Medievale Vicopisano.

Egyrészt azért, mert a helyszíne nem valamelyik legendás, nagy méretű, mindenki által ismert város, mint mondjuk Volterra vagy Greve in Chianti, hanem a 8500 lakosú Vicopisano Toscana dombjai között, amelynek parányi mérete ellenére olyan honlapja van, hogy a fal adja a másikat.

Másrészt ezt a rendezvényt a helyiek csinálják a jelek szerint elsősorban maguknak, a barátaiknak, közelben lakó ismerőseiknek. Viszont pont ettől válik vonzóvá a “külsősök”, Olaszország más vidékeinek lakói és persze a turisták számára is, akik szép számmal népesítik be a fesztivált. Az eldugott kis városka eredetileg egy domb tetejére épült, ezt veszi körül a városfal, ezen belül található a történelmi, középkori óvároska. Gyönyörű, érintetlen, eredeti formájukban megőrzött, és mind a mai napig lakott épületek, templom, óratorony, erőd és girbegurba, lejtős, macskaköves vagy bazalttal kirakott utcák. Ez a hiteles “díszlet” ad helyszínt az évről évre megrendezett középkori fesztiválnak. A  fesztivál a szokásos elemekből épül fel, középkori kézművesek készítik és árulják a portékáikat az utcán, lehet enni-inni, vannak mutatványosok. Például egy jelmezbe öltözött pasi, akinek önkéntes partnere egy galamb. A szárnyas nem hajlandó elhagyni maga által választott mutatványost, aki ezáltal nem tudja bemutatni az eredetileg tervezett mutatványát, viszont ezt senki sem sajnálja. Ugyanannyian nézik és fotózzák nagy derültséggel, mint ha az igazi produkciót látnák. Mindenki ismer mindenkit, jókedvűen tereferélnek, esznek és isznak, lelkesen tapsolnak egymásnak és vásárolnak egymástól, meghallgatják a helyi kórust, este részt vesznek a középkori lovagvacsorán fent az erődben, szóval remekül szórakoznak. És mindemellett hihetelen barátsággal és vendégszeretettel fogadják a köztük lábatlankodó idegeneket, mint amilyenek mi voltunk. Gondosan elmagyarázzák (vagy adott esetben elmutogatják) az ételek-italok és egyéb tárgyak, vagy a városka eredetét, ajánlgatják a programokat, kifejezetten jó fejek.

Jó látni az ilyet, nagyon jó búcsú-fejezete volt ez a nyaralásnak. Hátravolt még nekünk egy jó kis grillezés a szállásunkon, az Azienda Agricola San Gervasio-ban, aztán este pakolás következett és másnap reggel fájó szívvel elindultunk haza. Ciao Toscana, grazie per tutti, visszajövünk!

Péter

 

TOSCANA RELOADED IV. – SIENA, VADA SPIAGGA BIANCHA

Olaszország egyik legvarázslatosabb területe Toscana, ez vitathatatlan. 2016 nyarának egy részét sikerült ott töltenünk. A túra részleteiről már több bejegyzés született itt, a Photorip-en, ajánlom mindenki figyelmébe a sorozat első, második és harmadik részeit is! A képek – és más, általam készített fotók – pedig megnézhetőek az Instagram-on, a Flickr-en vagy akár az 500px-en is. Nos, az ezen a napsütötte vidéken – ahol egyébként idén találkoztunk viharral, felhőszakadással is – jöttünk-mentünk szorgosan. Ma Siena-ról elevenítek fel élményeket, valamint arról a lusta, napon hasalós napról is, amit Livorno-n keresztül utazva Toscana vakítóan fehér homokos tengerpartján, Vada-n töltöttünk.

Toscana klímája nagyon kellemes. Télen sincs túl hideg, de az időjárás legnagyobb erőssége nyilvánvalóan a nyár. Napsütés napsütés hátán, szikrázóan kék és, kóbor bárányfelhők, ez a megszokott, az elvárt idő. Nekünk az utazás során viszont – és ezt én kifejezett szerencsének tartom – volt alkalmunk találkozni azzal is amikor – bár csak röpke fél órákra – elborul az ég, haragos felhők zúdulnak át az égen és pillanatok alatt lezúduló felhőszakadások hűsítik a nyári forróságot. Érdekes, errefelé szokatlan, viszont olyan látványt és színeket produkál, ami az átlag turista élményei és a fotók közül biztos hiányzik. Minden múló tünemény, hiszen nagyon gyorsan lezajlik egy-egy ilyen csihi-puhi, és utána megint minden megy tovább, mint ha mi sem történt volna. varázslatos..

 

Siena

Siena-ról szerintem mindenkinek a Palio jut eszébe, ez a történelmi hagyományokat elevenen tartó lovasverseny, amikor a város 17 kerületének, a contrada-knak legjobb lovasai közül 10 méri össze tudását a város – amúgy ilyen jellegű sport-eseményekre alkalmatlan – főterén. Pedig a gyönyörű gótikus város ennél sokkal-sokkal több, gazdagabb, mármint ami a látnivalókat és egyéb élményeket illeti. Természetesen mi is ellátogattunk ide (újfent). A városfalakon kívül, a hegy oldalában található egy nagy parkoló, innen 5-6 emeletet lehet felmenni a központba mozgólépcsővel. Igen, mozgólépcsővel. Onnan pedig indulhat a barangolás a macskaköves utcákon látványosságtól látványosságig. Mi is ezt tettük, többek között kívül-belül megcsodáltuk a Santa Maria Assunta katedrálist, ez Siena fő temploma. A fotók magukért beszélnek, nem részletezem az épület-együttes varázsát, nézzétek meg őket. Séta közben aztán kijutottunk a Piazza del Campo-ra, Siena főterére egy szűk utcán keresztül, ez pedig alkalmat adott nem hagyományos fotók elkészítésére a Torre del Mangia-ról. És ekkor következett a meglepetés! Ha megnézitek a bejegyzéshez tartozó galéria képeit, akkor látható, hogy a katedrálist még szikrázó, zavartalan napsütésben láttuk. 20 perccel később a Piazza del Campo-n pedig egyik pillanatról a másikra leszakadt az ég. Olyan felhőszakadás lepett meg mindenkit, mindenki menekült amerre látott az árkádok vagy a teraszok napernyői alá. Egyedi látvány volt ez itt, szerintem az ide látogató turisták 95 százaléka soha nem láthatja azt, amit mi átéltünk. Arról nem is beszélve, hogy nyáron, kora délután üresen látni Siena főterét szerintem nem sok embernek adatik meg.. Úgy esett hogy a Torre del Mangia tetejére felvivő liftet is leállították, a belépő árát pedig visszaadták nekünk. Az élet gyakorlatilag megállt erre a fél órára, mindenki lapított ahol tudott. Csak a teret körülvevő éttermek, bárok pincérei (és egy-két helyen még a konyhából kiszaladó szakácsok is) küzdöttek a napernyőkkel és teraszponyvákkal, amikről ugyanis kiderült, hogy a napsütés ellen tökéletesek, de az esőt a széleiken és a toldásoknál, illesztéseknél bizony az alattuk üldögélők nyakába vezetik. De senki nem bosszankodott e miatt, ahogy mondani szokták ez “semmit nem vont le a hely élvezeti értékéből”. Ritka fotók készültek a zivatar alatt, nekem nagyon megérte! Aztán az eső ahogy jött el is ment, lehetett folytatni a nézelődést. Egy gyors ebédet is letoltunk egy nagyxon vicces, önkiszolgáló étterem/kifőzde/hentesüzlet kombóban, ahol gyakorlatilag azt ettünk, amit a tulaj adott, nem nagyon volt apelláta. Viszont minden nagyon finom volt, ezt be kell ismernem. Utána csámborogtunk ég egy kicsit, majd a parkolóba visszavezető – de elvétett és ezáltal háromszor annyi ideig tartó – úton megint a nyakunkba kaptunk egy kis esőt. És még ez sem szegte a kedvét senkinek. Mert Toscana ilyen. Nem rontja el a kedved semmi.

 

Fehér homok és kék tenger – Vada

Van egy nagyjából hosszú tengerpart ami a Ligur tengert szegélyezi Rosignano és Vada közelében, amit úgy hívnak hogy le spiagge bianche, vagyis fehér partok. Arról híres, hogy egész Toscana legfehérebb, majdnem karibi látványú strandjai találhatóak itt. Érdekes módon a turisták nem igazán fedezték még fel, túlnyomórészt olaszok töltik ott szabadságukat, délutánjaikat vagy hétvégéjüket. Nincs itt semmi extra, csak tenger, hófehér homok, napozóágyak és napernyők, egy-két étterem és bár és kész. Semmi csicsa, semmi széles promenád, sem szállodák, szóval semmi, ami nem a napimádáshoz és a fürdéshez tartozik. A társaságunk napimádókból állt, így természetesen Vada-n parton is eltöltöttünk egy napot. Odafele megálltunk Livorno-ban. A város – legyünk őszínték – kikötőváros lévén funkcionális ugyan, de amúgy szerintem markánsan jellegtelen. A központi, nagy piac viszont fantasztikus, ahogy azt Toscana-szerte már megszokhattuk. Én például még sehol nem láttam 11-féle csicseriborsót egy standon, nem is tudtam hogy létezik ennyiféle.. Rövidre fogtuk a városlátogatást, aztán indultunk is tovább.   20 km autózás következett, és már meg is érkeztünk a szikrázóan fehér homokos tengerpartra. A nap további részében magunkba szívtuk a napot, áztattuk magunkat a langy tengerben, jót ettünk a parti étteremben, aztán este csináltunk pár ezer fotót a naplementéről (nagyon jó fotók is előfordulnak közöttük), mert az itt is csodálatos. Perfect day…

Livorno - rengeteg féle borsó, lencse, csicseriborsó a livorno-i piacon

Kép 1 / 6

Livorno - rengeteg féle borsó, lencse, csicseriborsó a livorno-i piacon

 

A Toscana-kaland ezzel még mindig nem ért véget, jön a folytatás hamarosan!

Péter